MŰVÉSZET ÉS MENTÁLIS JÓLLÉT

A Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium „Kulturális innováció, kreatív ipar” következő tematikus fórumán három projekt mutatkozik be az érdeklődőknek.

A TINLAB tematikus fórumain az akadémiai, civil, állami és gazdasági szereplőknek lehetősége nyílik együtt dolgozni új kutatási és innovációs programokon. A novemberi alkalom az ELTE Innovációs Napjához kapcsolódik.

A fórum napirendje:

  • Köszöntő (Vasvári Csaba, az ELTE Innovációs Központ kulturális innovációs menedzsere)
  • Képzőművészeti és színházi alkotással a jól-létért – expresszív művészeti elemek mentális egészségre gyakorolt terápiás hatásának összehasonlító vizsgálata (Cserjési Renáta, az ELTE PPK Affektív Pszichológia Tanszék egyetemi adjunktusa, az E-MIND Kutatócsoport vezetője és Simon Balázs rendező, az Utcaszínház Alkotóközösség ügyvezetője, az E-MIND Kutatócsoport tagja)

A vizsgálat során 6-6 alkalmas, csoportos művészetterápiás protokollra alapozott intervenció mentális egészségre való hatását mérték fel egyetemistákon. Az egyik csoport feladatai a klasszikus vizuális alkotásokra és eljárásokra épültek, a másik csoport színházi tréning alapú improvizációs, mentalizációs és játéktechnikákat használt az előzetesen meghatározott tematikák feldolgozására. Kérdőívekkel és szívritmust érzékelő eszközökkel mérték meg a résztvevők alkalmankénti szorongás-, és hangulatváltozását a tréning hatására. Eredményeik eddig azt mutatják, hogy míg a vizuális művészet egyéni módon segíti az aktuális személyes témák feldolgozását, addig a színházi tréning közösségépítő ereje meghatározóbb, ugyanakkor mindkettő releváns hangulat-javuláshoz vezet rövid és hosszú távon is. 

  • Kimondhatatlan – érzékeny témák tematizálása színházi neveléssel (Gemza Melinda, doktorandusz, színházi nevelési szakember, a Csokonai Ifjúsági Program vezetője)

A színházi nevelési, színházpedagógiai programok általában fontos emberi, társadalmi, erkölcsi problémákat tematizálnak és részvételi lehetőséget kínálnak a nézőknek. A debreceni Csokonai Ifjúsági Program 2014 óta hoz létre színházi nevelési programokat az ott élő fiataloknak és felnőtteknek. A Kimondhatatlan című részvételi előadásuk a családon belüli erőszakot helyezi fókuszba. Két fiatal lány történetén keresztül próbáljuk mélyebben megérteni, mi történik, ha a fizikai erőszak, a manipulálás, a folyamatos kritizálás, az agresszív, megalázó, lealacsonyító beszédmód egy családban mindennapossá válik.

  • Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány – Innováció és új utak keresése a bohócdoktori munkában a mentális egészség megőrzése érdekében (Spilák Klára, kommunikációs vezető és Mattyasovszky-Zsolnay Bence, ügyvezető igazgató)

A Magyarországon több, mint 25 éve működő alapítvány munkájában mindig jelen voltak az innovatív megoldások. Hogyan befolyásolják a Red Noses International partnerszervezeteként működő alapítvány munkáját a társadalmi változások itthon és a világban? Milyen módon képes ma egy civilszervezet megújítani a művészeti munkáját, hogy minél pozitívabb hatással legyen kedvezményezettjei mentális egészségére? Hogyan erősíti az egészségügyben és a szociális szférában dolgozó szakemberekkel való együttműködés a szakmai kvalitást és hatékonyságot?

A rendezvényen való részvétel online és személyes formában is lehetséges. Az érdeklődők a vasvari.csaba@innovacio.elte.hu e-mail-címen regisztráljanak. Jelentkezéseket korlátozott számban tudnak elfogadni, és válaszlevélben küldik a pontos helyszínt vagy a csatlakozási linket.