INNOVATÍV TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI GYAKORLATOK

2024. március 6-án rendezik a Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium „Helyi fejlesztések, jó kormányzás” tematikus fórumának következő alkalmát.

A fórum napirendje:

Köszöntő, felvezetés – a TINLAB munkatervének ismertetése
Előadó: Juhász Adriána, a fórum szakmai vezetője

Látens és közvetlenül mérhető települési térviszonyulások komplex környezetpszichológiai és urbanisztikai mintázatának feltárása – Nyírbátor példája.
Előadó: Balázs Bálint, urbanisztikai szakmérnök, PhD-hallgató, ELTE Pedagógia és Pszichológiai Kar, Ember-Környezet Tranzakció Intézet

A kutatás célja, hogy a településtervezés és vezetés eszközeit bővítse a települési igények jobb megértésével, a helyi identitás alakulását befolyásoló lappangó tényezők feltárásával. A kutatást korábban bemutatták a fórum tagjainak, az azóta elért eredmények összefoglalását hallhatjuk a mostani alkalommal.

Helyi közösségi szolgáltatások kialakítása szegregált lakókörnyezetben – Jó gyakorlat Miskolcról. Előadó: Krank Andrea, vezető, Társadalmi Innovációs Forrásközpont

A 4IM projekt keretében városi kezdeményezés indult Miskolcon az innovatív és integrált szociális szolgáltatásokért, foglalkoztatás-fejlesztésért. A projekt célja egy új, kísérleti szociális modell bevezetése, integrált beavatkozások és intézményi struktúra kidolgozása, innovatív együttműködések kialakítása az állami-, önkormányzati, civil és privát szféra érintett szervezetei között.

Kerekasztal-beszélgetés

A rendezvényen való részvétel online és személyes formában is lehetséges, regisztráció ITT.

A Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium (TINLAB) célja a társadalmi innováció nemzeti szintű fejlesztési keretrendszerének kidolgozása. A társadalmi innováció definiálása és tematikus fórumok működtetése keretében az akadémiai, civil, állami és gazdasági szereplőknek lehetősége nyílik együtt dolgozni új kutatási és innovációs programokon.

Időpont: 2024. március 6. 13:00-15:00
Helyszín: 1025 Budapest, Vérhalom u. 33/a.