TUDOMÁNYKOMMUNIKÁCIÓS VERSENYT RENDEZTEK A PANNON EGYETEMEN

Hogyan dolgozhatók fel a tudományos információk? Miként ismertethetjük meg a tudományos kutatások eredményeit a lakossággal? Hogyan közvetíti a média a tudományos eredményeket? Többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ egyetemisták a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara által második alkalommal szervezett Tudomány Mindenkinek Hackathonon. A rendezvényt 2022. november 11-én rendezték Veszprémben, angol nyelven.

A Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium keretében megvalósuló “Tudomány Mindenkinek” alprojekt fő célkitűzése, hogy a tudományos kutatási eredményeket közérthető módon eljuttassa a nagyközönséghez. Ennek keretében rendezték meg a Tudomány Mindenkinek Hackathon versenyt, amelyen egyetemi hallgatók mérhették össze tudásukat. Az angol nyelven zajló rendezvényen öt csapat mérte össze tudását, a Pannon Egyetem mellett a Miskolci Egyetem és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói szerepeltek. 

A versenyt Abonyi János, a Pannon Egyetem rekorhelyettese nyitotta meg „Sensing and forming the future of science „című előadásával, ezt követően Fehérvölgyi Beáta, a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánja köszöntötte a résztvevőket.

A szervezők által előre kiválasztott – és a nevezett csapatokkal megosztott – tudományos közlemény alapján a csapatok a helyszínen dolgozták ki a feladatokat. A verseny alapjául a “Can festivals bring social change in an ECoC city? Emotional intelligence and willingness to volunteer among university students” című publikáció szolgált, melynek szerzői Kővári Edit és Raffay-Danyi Ágnes. A kutatási eredményekről infografikát, rövid-videó forgatókönyv tervezetet és blogbejegyzést készítettek a versenyzők. Az egyes feladatok kidolgozását szakmai előadások előzték meg, amelyek során az egyetemisták szakemberek tolmácsolásában nyerhettek bepillantást az adott terület sajátosságaiba, kaphattak hasznos tippeket a feladatok kidolgozásához.

Liska Fanny, a Pannon Egyetem munkatársa az infografika készítésről tartott előadást. Fekete Zsolt, a Black Media Production reklámfilm és videókészítő cég vezérigazgatója hasznos információkkal látta el az egyetemistákat a rövidfilmek készítésének világáról. A nap utolsó, blogbejegyzésekről szóló előadását Sulyok Judit tartotta. A verseny első helyezettje a Pannon Egyetem hallgatóiból álló „Ponty” csapat lett, amelynek tagjai Adeliia Gimadieva és Narmin Atakishieva voltak. A második helyezést a „1999 2.0” csapat érte el Saw Sandi Maung vezetésével, Audrey Meivina Lukito, illetve Aseel Obeidi közreműködésével, szintén a Pannon Egyetem képviseletében. A harmadik díjat a Miskolci Egyetem „EA Community” csapata kapta, amelynek tagjai Bagaine Aidan Birimbi, illetve Ndegwa SimonRebecca Nambooze voltak. 

A hackathon résztvevői

A szervezők fő célja az volt, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a mindennapokban tudatosan figyeljük, olvassuk a híreket, kutatóként pedig ne feledkezzünk el a kutatási eredményeink közérthető kommunikációjáról sem. A rendezvény a Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium keretében az Innovációs és Technológiai Minisztérium és az NKFI Hivatal támogatásával valósult meg.

A borítóképen a verseny győztesei

Forrás: Pannon Egyetem