2023. március 7-én rendezték a „Helyi fejlesztések, jó kormányzás” tematikus fórumát, amelyen körforgásos gazdasággal, körforgásos településekkel foglalkoztak. Az előadásokat a MEXA cégcsoport szakértői tartották, a következőkben számos jó példával ismerkedhetnek meg az
A Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium egyik nemzetközi projektjében matematikatanulási problémákkal foglalkoznak. Hogyan kapcsolódnak egymáshoz az évszakok és a matematika? Vizsgálható-e a matematikai szorongás? Svraka Bernadettel, a TÓK Neveléstudományi Tanszék oktatójával beszélgettünk.
ZöldIT – Digitális és zöld innovációk a magyar helyi közösségekben címmel rendeztek konferenciát március 23-án Kaposváron. A rendezvény a települések zöld, illetve digitális átállásához nyújtott hatékony segítséget az előadások, a
A TINLAB–URBAN21 konferencia középpontjában a hazai városfejlesztési stratégiák állnak. Az ingyenes rendezvényre várják az innovációs kérdésekkel foglalkozó oktatók és egyetemi hallgatók jelentkezését is. Az elmúlt időszak globális eseményei nyomán a külső
2023. március 21-én rendezik a „Munka jövője, jövő gazdaságtana” tematikus fórum következő ülését. A Generációk kapcsolata – Generáció menedzsment fórum napirendje: A rendezvényen való részvétel személyesen és online formában is lehetséges. A
2023. február 16-án a Pannon Egyetemen rendezték meg a „KKK-n innen és túl – A jövő elvárásaihoz igazodó hallgatói kompetenciafejlesztés” című szakmai konferenciát. A konferenciát a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karán (PE-GTK) a
2023. február 28-án rendezik a „Társadalmi Innováció Menedzsmentje” tematikus fórum következő találkozóját. A fórum napirendje: A rendezvényen való részvétel online és személyes formában is lehetséges. Részvételi szándékát kérjük, hogy az online űrlapon keresztül
2023. március 7-én rendezik a „Helyi fejlesztések, jó kormányzás” hetedik tematikus fórumát. A fórum napirendje: A rendezvényen való részvétel online és személyes formában is lehetséges. Részvételi szándékát kérjük, hogy az online űrlapon keresztül
A Társadalmi Innovációs Nemzeti Labor nyolc témaklaszterben rendszeresen valósít meg tematikus fórumokat. A 2023. február 14-i rendezvényen az EIT Culture & Creativity, a Kreatív Európa és az Art is Business
A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara és a VEDAC eredményes pilot projektet valósított meg. A programban az élsportolók diplomaszerzésének hatékony támogatásával foglalkoztak. A nemzetközi konzorciumban megvalósított Erasmus+ Bounceback projekt után újabb sikeres programot